Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Csodának köszönhetően jár a sztárfocista

Négy éves koráig nem tudott járni Emmanuel Adebayor, az Arsenal labdarúgója. A togói csatár első lépéseit éppen egy labda miatt tette meg.

Szinte már csak a csodában bízott Emmanuel Adebayor édesanyja, ugyanis fia négy éves koráig nem tudott járni. A nő sok mindennel próbálkozott, végül elvitte a gyermeket egy templomba, és elkezdett imádkozni.

"Azt mondták neki, imádkozzon egy hétig, és ha akkor sem tudok majd járni, az azt jelenti, hogy sohasem leszek rá képes" - emlékezett vissza az Arsenal játékosa.

Az anya sokat sírt, ugyanis úgy tűnt, nem segítenek a fohászok sem, hiszen több nap elteltével sem kezdett el járni a fiú.

Aztán egyszer csak csoda történt: a kis Emmanuel éppen a templomban volt, amikor a kint játszó gyerekek berúgtak egy labdát, és elsőként a fiú pattant fel, hogy elkapja.

"Én voltam az első, aki felállt, mert akartam azt a labdát. Mindenki sírni kezdett, és azt mondták anyámnak: a fiad járni kezdett egy labda miatt, ez azt jelenti, hogy a futball a vérében van" - mondta a togói válogatott játékos, akinek gyermekkorától kezdve fontos a vallás.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×