Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Huszonöt tény, amit biztos nem tudott Michelle Obamáról

Szegény családban nőtt fel, apjának túlórát kellett vállalnia, hogy el tudja tartani a családját. Először nem tetszett neki Obama, az első randimeghívásra nemet is mondott. Előbb szociológiát tanult, utána szerzett jogi diplomát. Két gyermeke van, és nem is akar többet. Huszonöt érdekesség Michelle Obamáról.

A beceneve Miche.

A férje My Rocknak hívja, ami annyit tesz: az én sziklám.

Szüleivel és bátyjával egy kétszobás lakásban nőtt fel, ahol ő és testvére osztoztak a nappalin.

Az apjának, aki a chicagói víztisztító kazánházában dolgozott, a második műszakot is el kellett vállalnia, hogy el tudja tartani a családját.

Fiatalon olyan sokat gyakorolt a zongorán, hogy rá kellett szólni: hagyja már abba!

Habár igen jó atléta volt, mégis abbahagyta a versenysportot, mert ahogy a bátyja mondta, utált veszíteni.

Az édesapját a húszas évei elején elveszítette; a férfi a szklerózis multiplex szövődményeiben halt meg.

Chicagói gyermekévei alatt kizárólag állami iskolába járt.

Õt jelölték ki Obama mentorának, amikor a férfi nyári munkán volt Michelle chicagói munkahelyén.

Az Obamáról szerzett első benyomása nem volt jó, amikor meglátta a jogi céghez jelentkező férfi fényképét, azt gondolta, hogy nagy az orra.

Először nemet mondott Obamának, amikor a férfi randira hívta.

A férfi egy chicagói étteremben kérte meg a kezét, a gyűrű a desszerttel együtt érkezett.

A szakdolgozatát a Princeton Egyetemen végzett feketeközösségről írta.

A középiskolát az évfolyama második legjobbjaként végezte el.

Reggelire szívesen eszik tojást, bacont és gyümölcsöt.

Télen Chicagóban a nagy hidegben nem hajlandó sétálni a férjével.

Az első randevújukon a Szemet szemért című Spike Lee filmet nézték meg Obamával.

A Princetonon szociológiát tanult, jogi diplomáját a Harvardon szerezte.

Amikor külön vannak a férjével, webkamera segítségével videotelefonálnak.

Megígértette Obamával, hogy ha a férfit elnökké választják, leszokik a dohányzásról.

Két gyermeke van, és nem szeretne többet.

Amikor férje bekerült a Szenátusba, ő és két lánya nem költözött Washingtonba, hanem Chicagóban maradt.

Hillary Clinton és Laura Bush után ő a harmadik first lady, aki rendelkezik egyetemi diplomával.

Majd' 180 centis, így Eleanor Roosevelttel együtt ő az egyik legmagasabb first lady.

A biztonsági szolgálat a Renaissance, azaz Reneszánsz nevet adta neki.

Az elnöki kampányban saját maga írta a beszédeit, és fejből mondta azokat.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×