Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Mit szól ehhez az asszony? Utcaseprő volt Beckham őse

A világhálón hozták nyilvánosságra az 1911-es nagy-britanniai népszámlálás és összeírás adatait. Ebből kiderül, hogy milyen volt a brit társadalom szerkezet majdnem száz évvel ezelőtt, és az is, hogy a hírességek ősei mivel foglalkoztak.

27 millió ember adatait - például születési hely és idő, munkakör - hozta nyilvánosságra a nagy-britanniai Nemzeti Levéltár az 1911-es népszámlálás alapján. A 98 évvel ezelőtt végzett összeírás adatait a tervezettnél három évvel korábban tette ki a világhálóra az intézmény, ugyanis feloldották az adatok nyilvánosságra hozatalának száz éves tilalmát.

A Nemzeti Levéltár illetékesei előzetesen rengeteg érdeklődőre számítottak, és készültek is a megnövekedett látogatószámra, ugyanis 26 szervert helyeztek üzembe a korábbi öttel szemben. Ezzel próbálják elérni, ne ismétlődhessen meg a 2002-es eset, amikor az 1901-es népszámlálás adatainak nyilvánosságra hozatala idején lefagyott a brit intézmény oldala.

Az 1911-es iratok digitalizálása két évet vett igénybe, és még nem is teljes az adatbázis, ugyanis ekkor 36 millióan éltek a szigetországban.

Az adatok szerint akkoriban 1,3 millióan dolgoztak háztartási alkalmazottként, szolgálóként, míg a mezőgazdaságban 1,2 millióan, bányászként pedig 971 ezren tevékenykedtek. 1911-ben száz ember volt mindössze, aki száz évnél tovább élt, ma 9300 ilyenről lehet tudni. További lényeges különbség, hogy a leggazdagabb egy százalék 1911-ben a nemzeti összvagyon 70 százalékát birtokolta, jelenleg ezt 23 százalékra teszik.

A levéltár két híresség őseinek utána is nézett, ezzel igazolva, milyen érdekességet rejthet az adatbázis. Az angol válogatott labdarúgó, David Beckham szépapja, John Beckham például utcaseprő volt, míg ükapja, William sofőrként dolgozott. Amikor a népszámlálást végezték, William Beckham hét gyerekével és feleségével élt együtt Dél-Londonban. A sztárénekes, Amy Winehouse ükapja pedig Oroszországból vándorolt be Londonba a XIX. században.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×