Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Egy hónapja keresik hiába a Lánchídnál eltűnt francia lányt

Több mint száz embert hallgattak már meg a rendőrök a december elején eltűnt francia diáklány ügyében, de a nyomozás eddig nem járt eredménnyel.

A december 4-én eltűnt Ophélie Bretnacher-t tovább keresi a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozócsoportja, de továbbra is közigazgatási eljárásban, ugyanis a száznál is több tanú meghallgatása, a közterületi térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése után sincs olyan adat, mely arra utalna, hogy a diáklány bűncselekmény áldozatává vált volna. A lány édesapjától sem érkezett feljelentés.

A hétfős nyomozócsoport a tűzoltóság búváraival, valamint a vízirendészettel együttműködve keresi a francia lányt. A Duna Lánchídtól délre eső medrét már többször is átvizsgálták, ebben a rajnai vízirendészeti csendőrszázad egy hajója is segítségére volt a magyar rendőröknek, bár egyelőre nincs adat arra vonatkozóan, hogy a lány a Dunába esett volna.

Ophélie Bretnacher a térfigyelő kamerák felvételei szerint utoljára a Lánchíd környékén járt. A tanúk meghallgatása nem szolgált olyan információval, amely közelebb vitte volna a nyomozókat a lány megtalálásához.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×