Maga alá temetett egy embert egy épület homlokzata - képriport
A fővárosban egy ember meghalt, amikor bontás közben leomlott a korábban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem műszaki katonai karának otthont adó Üllői úti épület egyik fala.
Eljárást kezdeményeztek Forsthoffer Ágnes ellen
Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?
Váratlanul lemondott munkaügyi miniszteri és SPD-társelnöki posztjáról Bärbel Bas, aki mostohalánya halála miatti gyászára és a CDU soraiból érkező, egyre erősödő támadásokra hivatkozott. A lépés feszültséget okozott Friedrich Merz koalíciójában, Lars Klingbeil szociáldemokrata alkancellár pedig bejelentette, hogy az SPD teljes vezetése lemond, és az év végén tisztújítást tartanak. Közben Szász-Anhaltban először lett AfD-s politikus tartományi házelnök, és a gyanú szerint ehhez CDU-s képviselők is szavazatukkal járultak hozzá. Az AfD és a BSW ráadásul már az első napokban elfogadott egy indítványt, amely az oroszellenes szankciók feloldását és Ukrajna támogatásának leállítását követeli.
Nem semmi mázli a régiségvásáron: kiderült, hogy a 10 ezer forintért vásárolt festmény valójában több száz milliót ér
Mindössze 30 dollárért vásárolt meg egy festményt egy michigani hagyatéki vásáron egy szerencsés műtárgyvadász.
More than 100 arrested in French protests, as interior ministry condemns ‘targeted acts of violence’
The government says there have been attempts at looting, fires and attacks on police, as protesters take to streets over rising fuel prices and the cost of living.





