Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Baltával ölte meg élettársát, majd megfojtotta gyermekét egy szegedi férfi

A rendőrség kezdeményezi az előzetes letartóztatását annak a 22 éves férfinek, aki baltával ölte meg élettársát, majd megfojtotta 9 hónapos gyermeküket - közölte az InfoRádióval Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

A rendőrség elsődleges vizsgálata alapján a 22 éves férfi kedden egy családi veszekedést követően baltával végzett élettársával, majd pedig megfojtotta gyermeküket.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a szeged-gyálaréti férfi csütörtök reggel jelentette be, hogy 23 éves élettársa kilenc hónapos fiúkkal ismeretlen helyre távozott.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében kezdte el az ügy vizsgálatát, azonban számos olyan körülmény merült föl, amely büntetőeljárás elindítását tette szükségessé. Meghallgatása során a férfi ellentmondásokba keveredett, a házban pedig vérnyomokat és ásásra utaló jeleket találtak. A holttesteket a nyomozók végül a ház hátsó udvarán elásva találták meg - mondta el Pál János.

A férfi gyanúsítotti kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondta: szerdára virradóra egy családi veszekedés után bántalmazta élettársát, majd baltával megölte, és megfojtotta kilenc hónapos fiukat. A veszekedés azért robban ki, mert az asszony kérdőre vonta amiatt, hogy ittasan ment haza.

A rendőrség több emberen, illetve tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja a férfit, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartoztatását.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újra megválasztotta Orbán Viktort pártelnöknek a Fidesz – a kongresszus több más fontos döntést is hozott

Újra megválasztotta Orbán Viktort pártelnöknek a Fidesz – a kongresszus több más fontos döntést is hozott

A beszédek után döntött a pártszervezet átalakításáról a 32. Fidesz-kongresszus. Orbán Viktor pártelnök előzőleg tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön „az ellenállás ideje.” A kongresszus újraválasztotta Orbán Viktort egy évre a Fidesz elnökének, és megszavazta az általa javasolt négy alelnököt is.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Bajba kerülhet a világ legrettegettebb ragadozója

Bajba kerülhet a világ legrettegettebb ragadozója

Bejárta a világsajtót az a videófelvétel, amelyen búvárok egy Tunézia és Szicília közötti hajóroncsnál, az ott talált gazdátlan halászhálók közelében egy kifejlett fehér cápát filmeztek le. Az igazi szenzációt azonban nem maga az észlelés jelenti, hanem az, hogy a közvélemény meglepődött a ragadozó jelenlétén, miközben a faj valójában soha nem tűnt el a Földközi-tengerből - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×