Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
324.38
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Saját anyját is fogva tartotta az amstetteni rém

Josef Fritzl bevallotta: édesanyját egy befalazott ablakú szobába zárta haláláig, ugyanabban a házban, ahol később a saját lányát tartotta fogva. Az amstetteni rém bírósági tárgyalás várhatóan februárban kezdődik.

"Bezártam az anyámat egy szobába a ház felső szintjén. Befalaztam az ablakot is, így már soha nem láthatta a napfényt" - vallotta meg Josef Fritzl egy osztrák pszichológusnak, aki a lányát 24 éven keresztül fogva tartó férfi mentális állapotáról készít részletes jelentést a bírósági tárgyalása előtt.

Fritzl a szomszédoknak azt állította, hogy édesanyja 1959-ben halt meg, akkor, amikor megszerezte amstetteni háza tulajdonjogát. Egy osztrák bulvárlap szerint azonban a nő csak 1980-ban halt meg, így elképzelhető, hogy Fritzl 21 évig tartotta bezárva.

A 73 éves férfi azzal indokolta tettét a pszichológusnak, hogy így akarta megbüntetni az anyját, amiért szeretet nélküli, kegyetlen gyerekkort adott neki.

"Addig ütött-vágott, amíg vérben feküdtem a padlón. Teljesen megalázottnak és gyengének éreztem magam. Az anyám cselédként egész életében keményen dolgozott. Soha nem kaptam tőle puszit, és hiába akartam, nem ölelhettem meg. Azt akartam, hogy jó legyen hozzám, de az egyetlen dolog, amit tett velem, hogy elkísért a templomba" - mondta Fritzl.

Nem őrült, de közveszélyes

Elmondta azt is, hogy amikor a lányát bezárta a ház pincéjében kialakított cellába, nem gondolkodott arról, hogy Elisabeth a gyereke, inkább feleségként és társként tekintett rá.

Josef Fritzl vallomása egy 130 oldalas jelentésben kerül a bíróság elé. Ezt egy linzi pszichológus készítette, aki hat alkalommal beszélt a börtönben a férfival. Dr. Adelheid Kastner szerint Fritzl nem őrült, de veszélyt jelent a társadalomra, ezért soha nem szabadna kiengedni a börtönből.

Az amstetteni rémként elhíresült Fritzl 24 évig tartotta fogva lányát, akit többször megerőszakolt, és 7 gyereket nemzett neki. A gyerekek közül 3-at lányánál hagyott a cellában, 3-at pedig feleségével együtt nevelt normális körülmények között. A hetedik gyermek nem sokkal születése után meghalt, holttestét állítólag Fritzl elégette.

Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×