Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
324.19
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Két fiatalkorú "takarította" el az ózdi kettős gyilkosság nyomait

Két fiatal lány segített az ózdi kettős gyilkosság nyomainak eltűntetésében. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: bűnpártolás miatt hallgatták ki a fiatalokat, akik tettüket bevallották, és szabadlábon védekezhetnek. Egy ózdi férfi még a múlt héten megölt egy 53 éves férfit, akinek hárommillió forinttal tartozott. A tettes megölte a férfi 9 éves kislányát is.

A terhükre rótt cselekményt a két lány elismerte, jelenleg bűnpártolással vádolják őket - közölte Egyedné Novodonszki Éva, aki hozzátette: a gyanú szerint a fiatalok a nyomok eltüntetésében való közreműködéssel törekedtek a "büntetőeljárás sikerének meghiúsítására".

A bűnpártolás akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ózdi kettős gyilkosság gyanúsítottját - egy 23 éves helyi férfit - vasárnap helyezték előzetes letartóztatásba. Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

A nyomozás során kiderült, hogy a 23 éves fiatalember nagyobb összeggel tartozott egy 53 éves férfinek. A gyanúsított nem akarta kiegyenlíteni a tartozását, ezért a hitelezőjét múlt hét szerdán egy ózdi telephelyre csalta, ahol végzett vele, majd a férfi 9 éves kislányával is.

A fiatalember előre készült a bűncselekmény elkövetésére, ennek jele az is, hogy a helyszínen eldugott fegyverrel követte el a gyilkosságot. A fegyvert és használatának körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×