Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
316.01
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Hosszú börtönbüntetés a társát leszúró magyar kamionosnak

Tizennégy évi börtönre ítélték az olaszországi Sanremóban azt a magyar kamionost, aki 2007. márciusában szóváltás után leszúrta egyik kollégáját a francia-olasz határon fekvő Ventimiglia parkolójában.

A 43 éves Cirják Attilát szándékos emberölésben, emberölés kísérletében, garázdaságban, valamint fegyverrel való visszaélésben találták bűnösnek.

Cirják és három másik teherautósofőr 2007. március 10-én este a ventimigliai parkolóban várakoztak, mivel a franciaországi kamiontilalom miatt nem tudták útjukat folytatni. Verekedés tört ki köztük, állítólag politikai vita fajult tettlegességgé, és az indulatokat csak fokozta a nagyobb mennyiségben elfogyasztott alkohol. Cirják ekkor szúrta meg végzetesen a 34 éves Szanyel Lászlót, majd rátámadt a másik két kamionosra, Deák Andrásra és Rácz Zoltánra is.

Az ügyész eredetileg 15 évi börtönt kért a vádlottra, míg a védelem azzal próbálkozott, hogy Cirják jogos önvédelemből, a végső eszközként nyúlt késéhez, hogy ezzel az emberölés vádját túlzott önvédelemmé változtassák. Erre hivatkozott tanúvallomásában Cirják is. Ezt azonban a bíróság nem fogadta el. A védelem máris bejelentette fellebbezését.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×