Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elégtek a raktártűzben a TehénParádé bocijai

Tűz volt csütörtökön reggel egy XXII. kerületi raktárban; a tűzben a TehénParádé képzőművészeti alkotásai is elégtek - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. Emiatt az idén csúszni fog a TehérParádé.

Molnár Péter elmondta: a Nagytétényi úton, egy többszintes, 30-szor 50 méteres alapterületű raktárban keletkezett a tűz csütörtökön reggel. A tűz ugyan csak három négyzetméteren volt, azonban - mivel az épület fafödémszerkezetes - három szintet is érintett.

A tűzoltók öt sugárral eloltották a tüzet, személyi sérülés nem történt. A raktárral egybeépített lakóházból négy embert menekítettek ki a tűzoltók.

Molnár Péter közlése szerint a raktárban díszleteket, berendezési tárgyakat is tároltak, s ezek között ott voltak a TehénParádé sokak által ismert bocijai is, amelyek a tűzben szintén elégtek.

A legutóbbi TehénParádé alkotásai tavaly augusztus 1-jén mutatkoztak be Siófokon, majd a vidéki "turné" után szeptember 17-éig voltak láthatóak a fővárosban.

A kreatív köztéri kiállítás teheneit októberben elárverezték, az eladott műalkotásokból keletkezett több mint 15 millió forintos bevétel feléből a krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatását szervező Bátor Tábor Alapítvány részesült.

A tűz miatt az idei TehénParádé néhány hetet biztosan csúszik - mondta el az InfoRádiónak Csikós Gergyely szervező. Hozzátette: a kár több millió forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×