Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Nem fordulnak orvoshoz a két arccal világra jött kislány szülei - képpel

Szülei szerint tökéletes, ezért nem vizsgáltatják meg szakértőkkel azt az indiai kislányt, aki két arccal született négy héttel ezelőtt.

Egy Delhi melletti városkában jött világra az a kislány, akit a környékbeliek "isteni ajándékként" tisztelnek: mióta megszületetett, emberek százai keresték fel, a család pedig már egy kis templomot is építeni kezdett neki.

A kicsi, akinek szülei, Vinod Kumar és felesége, Susma még nem adtak nevet, két szempárral, két orral és két szájjal jött a világra. Rokonai - jobbára kevéssé művelt emberek - nem hiszik, hogy a tudomány képes lenne segíteni a gyermeken, így nem is fordulnak orvoshoz vele.

Elfogadtam olyannak, amilyen, és így fogadja majd el a világ is. Miért bánnám, hogy Isten ilyen vonásokat adott neki? - mondta a kislány 19 éves édesanyja.

Az apa állítja: a gyerek eszik, rendesen kap levegőt, mocorog, éppen olyan, mint a többi csecsemő. A kicsi kórházban született, ahol azt mondták, normális, így Vinod Kumar nem érti, miért kellene orvosi segítséget kérnie.

A szakértők szerint a gyerekre, akinek fejlődését születése előtt nem figyelték orvosok, ezért nem is derült ki idejében rendellenessége, nehéz élet vár. Ha minden jól alakult volna, Susmának két kislánya születik, a két magzat azonban csak részben vált szét.

Mukul Verma indiai neurológus szerint a kislányéhoz hasonló esetekben alig van esély a szétválasztásra: plasztikai műtétek sorozatára lenne szükség, hogy eltávolítsák az egyik arcot, ám a beavatkozás sikere elsősorban attól függne, hogyan helyezkedik el az agy, a nyelő- és a légcső.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×