Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Népszavazással vágnának vissza a falusiak a hírességeknek

Egy északnyugat-angliai település, Alderley Edge lakói arra készülnek, hogy megakadályozzák, a hírességek luxuspalotákat építsenek a területen.

A Manchestertől húsz kilométerre lévő négyezres faluba az utóbbi időben több ismert sportoló is beköltözött. Andrew Flintoff krikettjátékos és Wayne Rooney futballista is felvásárolt egy telket, lerombolta az azon lévő épületet, és egy villa felépítésébe kezdett.

Ezt a folyamatot akarja megakadályozni Alderley Edge több lakója is, mivel úgy vélik, az új luxusházak rontják a vidék összképét.

A településen helyi népszavazást kívánnak tartani a több helybélit tömörítő szervezet kezdeményezésére az építkezések megtiltásáról. A községi tanácsnak ki kell írnia referendumot, ha azt legalább tíz lakos támogatja.

A népszerű gyermekkönyvek szerzője, Alan Garner - aki műveivel ismertté tette a települést és környékét -, egy alapítványnak ajánlotta fel házát és telkét, hogy azt halála után se lehessen lerombolni. "A tökéletes házakat egyszerűen lerombolják, és újakat építenek helyettük. Ez egyszerűen megváltoztatja a település képét" - mondta az író.

Wayne Rooney és menyasszonya, Coleen McLoughlin például 4,5 millió fontért építtet házat a településen. Mindezt megtehetik, mivel a házakat csak akkor nem lehet lerombolni, ha azok védettek vagy természetvédelmi területen fekszenek.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×