eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Patrick Swayze-nek csak hetei vannak hátra

Öt hete van hátra Patrick Swayze-nek - állítja az egyik amerikai lap. A National Enquirer szerint az amerikai színésznél januárban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak.

Azt hitte, gyomor-bélrendszeri fertőzése van, aztán orvosai rájöttek, hogy Patrick Swayze sokkal súlyosabb betegségben szenved: hasnyálmirigyrákja van, amely már áttéteket is képezett a szervezetében, így mindössze öt hete lehet hátra - állítja az amerikai lap.

Az újság szerint a színész tünetei tavaly karácsonykor jelentkeztek, akkor, amikor egy új sorozat, a The Beast bevezető epizódját forgatta, amelyben egy chicagói FBI-ügynököt játszik. A Dirty Dancing sztárja azt remélte: ez lesz számára a visszatérés.

"Patrick vért köhögött fel, így kórházba vitték" - mondta a lapnak egy meg nem nevezett forrás, aki szerint a színész ezután egészen január végéig várt, hogy igazán kivizsgáltassa magát, de akkor a Stanfordon jelentkezett. Röviddel ezután orvosai megállapították, mi a baja.

Az amerikai sajtó nemrég arról számolt be, hogy Patrick Swayze gasztroenterológiai műtéten esett át, aminek hírét szóvivője is megerősítette.

Az 55 éves színész hónapokon át titkolta, hogy a halálos kórral küzd: ő és neje a hétvégéken repült magángépén új-mexikói otthonából Kaliforniába, hogy ne keltsen feltűnést. Állítólag csak rokonainak és legközelebbi barátainak mondta el, min megy keresztül.

A National Enquirer szerint a Stanford rákcentrumában dolgozók csalódottak, amiért a színész szervezetében kialakult daganat a három sorozatnyi kemoterápiás kezelés hatására sem zsugorodott.

Patrick Swayze állítólag nagyon rossz bőrben van: 15 kilót fogyott, és csak folyékony táplálékot vehet magához, mert a szilárd ételeket képtelen magában tartani. Betegsége elhatalmasodott a színészen: az áttétek ellepték a szerveit, esélye a túlélésre orvosai szerint csupán öt százalék.

"Hihetetlen. Az egyik nap még minden rendben van, a másikon pedig kiderül, hogy heteken belül meghal" - magyarázta döbbenten a meg nem nevezett forrás.

"Az orvosai már nem optimisták. Itt az ideje, hogy csodáért kezdjünk imádkozni" - fűzte hozzá az informátor.

Patrick Swayze az 1987-ben készült táncos film, a Dirty Dancing miatt lett világhírű. Õ volt Demi Moore partnere, halott kedvese a Ghost című filmben.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A háborút lezáró tervvel áll elő Zelenszkij, Oroszország rátette a kezét Németország csúcsfegyverére - Vasárnapi híreink az orosz-ukrán háborúról

A háborút lezáró tervvel áll elő Zelenszkij, Oroszország rátette a kezét Németország csúcsfegyverére - Vasárnapi híreink az orosz-ukrán háborúról

Hét kilométerre megközelítették az orosz katonák a donbaszi front logisztikai központját, Pokrovszkot. Moszkva megkezdte a megkaparintott Leopard 2A6-os harckocsik tanulmányozását. Az orosz Uralvagonzavod hadiipari üzemébe szállított, jó állapotú Leopard 2A6-os harckocsi nem a német Leopard-széria exportra szánt változata, hanem eredetileg a német hadsereg megrendelésére gyártották, így valószínűleg sok érzékeny technológiai vívmányt tartalmaz. Komoly korrupciós botrány robbant ki amikor kiderült: az ukrán Védelmi Beszerzési Ügynökség túlárazottan szerzett be egyes nyugati fegyvereket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az egy hét múlva esedékes, úgynevezett Ramstein formátumú csúcstalálkozón kívánja bemutatni "győzelmi tervét" országa szövetségeseinek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×