A vasárnapi pihenőnap után hétfőn újra munkához láttak a jersey-i nevelőotthont átkutató nyomozók, akik rövidesen újabb emberi maradványokra bukkantak az épület padlója alatt. A szakértők most darabról darabra átvizsgálják a törmeléket, újabb nyomok után kutatva.

Rengeteg a munka az épületben, ezért újabb szakértők érkeztek a szigetre: most az egyes helyiségek padlóit vizsgálják át, a repedésekben hajszálakat keresnek - a potenciális áldozatokét, vagy elkövetőkét.

A nevelőintézetben közel negyven éven át folyt borzalmas kínzásoknak körülbelül negyven gyanúsítottja van, a rendőrök azonban egyiküket sem hajlandók megnevezni.

Egyes források szerint a gyanúsítottak között van Jersey szigetének egyik politikusa, Wilfred Krichekfski is. A néhai jersey-i tanácsos állítólag gyakori látogatója volt az intézetnek, és 1974-ben bekövetkezett haláláig molesztálta a bent lakó fiúkat.

Az egyik bentlakó azt állítja, hogy az 1960-as évek elején Wilfred Krichekfski megerőszakolta. A ma már felnőtt férfi még arra is emlékezett, hogy milyen szavakkal ébresztették őt a nevelők, amikor a tanácsos megérkezett: "Van itt valaki, aki látni szeretne" - mondták.

Az egykori bentlakó csupán egyetlen embernek, egy pszichiáternek mesélte el, micsoda borzalmak estek meg vele, aki azonban közölte: jobb, ha a férfi hallgat a történtekről, különben könnyen elmegyógyintézetben találhatja magát.Összesen körülbelül 160 gyerek eshetett áldozatul a Haut de la Garenne-ben folyó kegyetlenkedéseknek. A rendőrség már sok egykori bentlakót meghallgatott, ám a nyomozók tudják jól: nincs mód arra, hogy kiderítsék, pontosan hány gyermek tűnt el az intézetből.

A meghallgatások során elmesélte nevelőintézeti emlékeit egy volt önkéntes, Christine Bowker is, aki az 1970-es évek elején dolgozott az otthonban. A nő szerint az ott élő gyerekek rettegtek a nevelőktől, őt pedig, amikor be akart számolni arról, hogy miket látott odabenn, senki sem hallgatta meg.

"Nem udvariaskodtak velem, és nagyon figyeltek, amikor a gyerekekkel voltam. Ha a kicsik nyugodtak voltak, vagy reagáltak a kedvességemre, szúrósan néztek rájuk és rám is. Ilyenkor a gyerekek ismét begubóztak" - mondta Christine Bowker, aki szerint a nevelők rendkívül ridegek voltak.

A nő végül otthagyta az intézetet, mert attól tartott, hogy akár neki is bántódása eshet; és amikor megpróbált beszélni arról, amit a Haut de la Garenne-ben átélt, senki sem hallgatta meg.

Megszólalt az ügyben Patricia Thornton is, aki az 1950-es évektől 1973-ig a gyerekek jóllétéért felelt. A nő azt állítja: nem vett részt a gyerekek kínzásában, sem ilyesmi eltussolásában. "Alig hiszem, hogy ilyen borzalmas dolgok folytak ott, és én nem vettem észre"- mondta a most 85 éves asszony, aki 1996-ban szolgálataiért kitüntetést kapott.

Bár Patricia Thornton azt állítja, hogy nem tud semmiről, ismerősei szerint az intézetben igenis félelemmel teli hangulat uralkodott. "Visszatekintve, azt hiszem, el kellett volna mondanom neki, mi folyik ott, de túl rémült voltam, és nem mertem megbízni senkiben" - emlékezett vissza Winnie Lockhart.

"Emlékszem, hogy éjszakákon át nem tudtam aludni, mert a fiúk sikoltoztak, amint az intézet egyik vezetőjének szobájába vitték őket. Az egyik zokogva azt kiáltotta: 'ne, kérem, ma ne!'" - mondta a 64 éves nagymama.