eur:
401.52
usd:
364.01
bux:
72531.31
2024. október 4. péntek Ferenc

Megadták magukat a venezuelai bankrablók

Megadták magukat Venezuelában a bankrablók, akik korábban öt túsz fedezetében szabadon távozhattak. A túszoknak nem esett bántódása - jelentette be Eduardo Manuit guaricói kormányzó.

Több mint huszonnégy órán át tartott a túszdráma. A négy fegyveres több mint harminc embert ejtett foglyul egy megzavart bankrablás során. A hatóságok végül egy mentőautót bocsátottak a túszejtők rendelkezésére, s megígérték, hogy nem veszik üldözőbe őket. A fegyveresek túszaikkal együtt ezután nagy sebességgel elhajtottak a helyszínről, hátrahagyva a többi túszt.

A rémálom még hétfőn este kezdődött a dél-amerikai ország középső részén fekvő Guárico államban, a Caracastól 80 kilométerre délre fekvő Altagracia de Orituco településen, miután egy rendőr megzavarta a tetteseket a rablásban. A túszok között egy terhes nő és néhány gyermek is volt, de a támadásban senki sem sebesült meg.

A guaricói kormányzó a sajtónak elmondta, öt túsz megegyezett a négy bankrablóval, hogy velük tartanak, ha azok sértetlenül elengedik a többi foglyot, a hatóságok pedig belementek az alkuba.

A mentőautó ezután odatolatott a Provincial bank fiókjának bejárati ajtajához, egy sárga pólós férfi - nyilvánvalóan fogoly - feltartott kézzel kilépett a bankból, és kinyitotta a kocsi ajtaját, közben hívta a bejárat feletti ablakokban lőállást elfoglaló rendőröket.

Ramón Rodríguez Chacín belügyminiszter, aki személyesen vezette a túszejtőkkel folytatott tárgyalásokat, a sajtónak elmondta, hogy veszélyben forgott a túszok élete. Ugyanis a négy huszonéves bankrabló, akinél egy kézigránát is volt, az éjjel kábítószert és alkoholt is fogyasztott, s ez kiszámíthatatlan fordulathoz vezethetett volna.

A bankrablók lövéseket is leadtak a bankfiókban, és agresszívan bántak túszaikkal. A helyzetet nehezítette, hogy a rendőrség által körülvett bankfióknál több száz bámészkodó gyűlt össze, s odasereglettek a túszok rokonai is.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér
Péntek reggel

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".

Kevés polgármesterrel, sok kérdőjellel kezdi munkáját a Fővárosi Közgyűlés

Péntek délelőtt tíz órától tartja alakuló ülését az új Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester egyelőre nem jelöl helyetteseket, illetve a szervezeti és működési szabályzat módosításának sincs biztos többsége. Az új testülettel kapcsolatos legfontosabb és legérdekesebb tudnivalókról az InfoRádió készített összeállítást.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×