Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
324.15
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Bíróság előtt az évszázad csalója

A bíróság előtt kell felelnie az elmúlt öt évben elkövetett csalásért annak a férfinak, aki - miután felesége halálhírét keltette - 2002 óta bujkált.

A férfi biztosítási csalást követett el 2002 márciusában. Feleségével együtt akkor döntöttek a "halála" mellett, amikor nem láttak más megoldást adósságaik kifizetésére. Úgy tűnik, a halott embernek útlevele is volt , előkerült ugyanis egy fotó, ami csaknem egy évvel ezelőtt készült Panamában, és amelyen feleségével együtt látható.

Az asszony öt évvel ezelőtt állt elő azzal, hogy kenuzni induló férje nem tért haza. Később John Darwint halottnak nyilvánították. A férfi azonban meglehetősen eleven volt. Utóbb kiderült, hogy a házaspár megvett két egymás mellett lévő házat, amely között egy átjárót építettek.

Békésen élték együtt a hétköznapjaikat, ám ha attól kellett tartaniuk, hogy valaki - például a fiaik - látogatóba érkezik, akkor a férfi a kiépített átjárón egyszerűen csak átsurran a szomszéd házban. Az 57 éves John Darwin és felesége még saját fiaiknak sem árulták el az igazságot.

A csaló azonban megunta a bujkálást, főleg azt, hogy még a saját gyermekeit sem láthatja, ezért csaknem egy héttel ezelőtt jelentkezett a rendőrségen. Először azzal állt elő, hogy semmire sem emlékszik, később azonban feleségét is kihallgatták, és kiderült az igazság.

Az asszony nemrég eladta a családi házukat és Panamába költözött. Az 55 éves nőt nemrég vették őrizetbe, a manchesteri repülőtéren, Panamából visszatérve.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×