Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Lángba borult a Vörös Csepel

Budapest XXI. kerületében felgyújtották a Vörös Csepel nevű kocsmát. A kár mintegy másfél millió forint.

Horváth Gyula alpolgármester felháborítónak nevezte az esetet. Mint mondta: a tűz könnyen átterjedhetett volna az egész lakótömbre, emberek sokaságának életét és vagyonát veszélyeztetve ezzel.

Attól, hogy valakiknek nem tetszik ez a retro kocsma, aligha tekinthető normális dolognak, ha ilyen módon fejezik ki nemtetszésüket - mondta.

A Fidesz kerületi frakcióvezetője elítélte az atrocitást. Németh Szilárd úgy fogalmazott: az erőszak nem lehet megoldás.

Az ellenzéki politikus szerint a Vörös Csepel kocsma ellen a kerület polgármestere tehetett volna azzal, hogy nem engedélyezi megnyitását.

Németh Szilárd szerint ugyanis azokat, akiket meghurcoltak, méltán provokálhatta a kocsma.

A helyi jegyző szerint a kereskedő teljesítette a jogszabályokban előírt követelményeket, így a szakhatóságok megadták a működési engedélyt.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Súlyos kihívásokkal küzd a hazai agrárium, hiszen míg a sertés- és tejágazatban a magas takarmányköltségek és az alacsony felvásárlási árak miatt a gazdák sokszor önköltség alatt termelnek, addig a mindezidáig stabil baromfiszektorban is gyülekeznek a viharfelhők. A piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a túlélés záloga a kínálat kereslethez történő igazítása, a hazai feldolgozókapacitások bővítése, valamint az energia- és munkaerő-hatékonyságot javító beruházások folytatása, miközben az érdemi piaci kilábalás legkorábban 2027-ben várható - tudósított az Agrárszektor  a CIB Bank agrárkonferenciájáról, amelyen a potál is jelen volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×