Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Látta kedvese haláltusáját Diana hercegnő

Még látta haldokló kedvesét Diana hercegnő, és minden bizonnyal tudatosult benne, hogy baleset érte őket, mielőtt elvesztette az eszméletét a párizsi Alma alagút pillérének ütközött, összeroncsolódott autóban fekve - mondta egy francia rendőrtiszt a bírósági meghallgatásán. A hadnagy Diana mellett volt a baleset után, vallomását most a hercegnő halálának körülményeit vizsgáló törvényszék előtt olvasták fel.

A francia Sebastien Dorzee rendőrhadnagyot gyalogosok intették le és tájékoztatták arról, hogy az Alma alagútban baleset történt.

A férfi vallomásában elmondta: már az is gondot okozott számára, hogy megközelítse az összetört autót, mert azt dühös fotósok vettek körül, akik még csak arra sem voltak képesek, hogy értesítsék a mentőket a történtekről; a kisujjukat sem mozdították, hogy segítsenek az áldozatokon.

Amikor Sebastien Dorzee-nak végre sikerült átverekednie magát az őt sértegető fotósok falán, látta, hogy az autó sofőrje, Henri Paul feje a kormányra csuklott, és minden bizonnyal halott.

Túlélte ugyanakkor a balesetet Diana testőre, Trevor Rees-Jones, aki, annak ellenére, hogy állkapcsa eltört, beszélni próbált - hangzott el a meghallgatáson.

Aztán Sebastien Dorzee meglátta az első és a hátsó ülés közti lábtérben fekvő szőke nőt, akiben rögtön felismerte a walesi hercegnőt.

"Vér csorgott az orrából és a szájából" - mondta a hadnagy, majd hozzátette: Diana homlokán egy nagy seb éktelenkedett.

Sebastien Dorzee közölte: abból a helyzetből, amelyben a hercegnő az autó padlóján feküdt, látta haláltusáját vívó kedvesét, Dodi al-Fayedet.

"Megmozdult, nyitva volt a szeme, idegen nyelven beszélt hozzám. Azt hiszem, azt mondta 'istenem', amikor látta, hogy a párja haldoklik" - emlékezett vissza a tragikus augusztusi estére a rendőrhadnagy.

"A fejét az autó eleje felé fordította, meglátta a sofőrt, és már tisztábban értette, mi történik vele. Izgatottá vált. Néhány másodperccel később rám pillantott, majd ismét lehajtotta a fejét és becsukta a szemeit" - magyarázta Sebastien Dorzee.

Hogy megpróbálja újra eszméletére téríteni a hercegnőt, a hadnagy behajolt az autóba, megtapintotta Diana arcát és ellenőrizte a pulzusát.

Aztán - árulta el Sebastien Dorzee - megpróbálta kiszabadítani az összeroncsolódott autóból a két ülés közé szorult hercegnőt, miközben tíz-tizenkét "elképesztően agresszív" fotós keringett a kocsi körül.

A hadnagy elmondta: amint megérkezett a rendőri erősítés, a fotósok egy része kereked oldott. A vizsgálat folytatódik.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×