Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
324.36
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Kivégezték a veszélyeztetett majmokat az állatkertben

Méreginjekcióval öltek meg két üstökös makákót egy brit állatkertben. A park vezetői azért döntöttek a majmok elaltatása mellett, mert azok nem jöttek ki egymással, és hiába érdeklődtek, Európa egyetlen állatkertje sem tudta fogadni az emlősöket. Az eset nagy felháborodást keltett, mivel a faj a kihalás szélén áll.

Az eredetileg csak az indonéziai Celebesz szigetén őshonos üstökös makákóknak már csak százezer példánya él világszerte, vagyis most már csak 99,998. Kettőt közülük ugyanis elaltattak egy brit állatkertben, amiért agresszívek voltak egymással.

A cornwalli Newquay park vezetői, miután felvették a kapcsolatot Európa 29 állatkertjével, amelyek közül egy se tudott volna megfelelő elhelyezést biztosítani a két üstökös makákónak, privát gyűjtőnek pedig nem akarták eladni azokat, az állatorvosaikkal és etikai bizottságuk tagjaival egyeztetve úgy döntöttek, végeznek a majmokkal.

Együtt - vagy sehogy

Venus és Ia, a két makákó kezdetben békében éltek egymás mellett egy másik hímmel, Chichitóval, egy idő után azonban mindhárman agresszívvá váltak és egymásra támadtak.

A helyzet közöttük annyira elmérgesedett, hogy az állatkert dolgozói kénytelenek voltak különválasztották a két gyengébb egyedet és az alfa hímet, mivel hatalmas szemfogaikkal könnyen súlyos sérüléseket okozhattak volna egymásnak.

Mivel a makákók társas lények, és akár száz egyedből álló csoportokat alkotnak a természetben, az állatkert vezetői nem akarták elszigetelni őket egymástól. Így - elmondásuk szerint - nem maradt más választásuk, mint hogy végezzenek Venusszal és Iával.

Az állatvédők botrányról beszélnek

Az állatvédők szerint botrány, ami a Newquay-ben történt. "Biztosan őrültek" - jelentette ki a televízióból is ismert környezetbarát, David Bellamy, de a közelben fekvő Monkey Sanctuary nevű majompark munkatársai is felháborodtak az eseten.

Azt mondják, őket meg sem kérdezték arról, át tudják-e venni a majmokat. A Newquay kurátora, Stewart Muir szerint azonban a parkban nem lett volna társasága a két üstökös makákónak, ezért nem lett volna korrekt átadni azokat.

A tervek szerint a Newquay-be hamarosan több nőstény makákó is érkezik, a park vezetője pedig reméli, hogy ezek jól kijönnek majd Chichitóval, és szaporodni is fognak.

Az üstökös makákókat Celebeszen a csemegének számító húsukért vadásszák, élőhelyeiket pedig a megművelt földterületek méretének növekedése és a fakitermelés is veszélyezteti.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Súlyos kihívásokkal küzd a hazai agrárium, hiszen míg a sertés- és tejágazatban a magas takarmányköltségek és az alacsony felvásárlási árak miatt a gazdák sokszor önköltség alatt termelnek, addig a mindezidáig stabil baromfiszektorban is gyülekeznek a viharfelhők. A piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a túlélés záloga a kínálat kereslethez történő igazítása, a hazai feldolgozókapacitások bővítése, valamint az energia- és munkaerő-hatékonyságot javító beruházások folytatása, miközben az érdemi piaci kilábalás legkorábban 2027-ben várható - tudósított az Agrárszektor  a CIB Bank agrárkonferenciájáról, amelyen a potál is jelen volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×