Infostart.hu
eur:
363
usd:
323.61
bux:
147370.82
2026. november 5. csütörtök Imre

Karácsonyi roham: egymásnak feszült a két nagy visszatérő

A brit lemezpiacon megkezdődött a karácsony előtti hajtás. Két újra összeállt banda versenyez egymással a rajongók kegyeiért: a rocktörténelem egyik legendája, a Led Zeppelin, és a kilencvenes évek egyik legsikeresebb popegyüttese, a Spice Girls.

Hétfőn került a boltokba a Led Zeppelin 24 számos válogatásalbuma, a Mothership, amelynek tartalmát már az internetről is le lehet tölteni, december 10-én pedig visszatér a színpadra a legenda a londoni O2 Arenában.

A zenekar minden bizonnyal csupán egyetlen alkalomra áll össze újra kiadójuk, az Atlantic Records alapítója, Ahmet Ertegün tiszteletére, aki 2006-ban halt meg, miután elesett egy Rolling Stones-koncerten. Õ volt az, aki 1968-ban leszerződtette a bandát.

A koncertre kisorsolják a belépőket azok között, akik korábban regisztráltak a szervező portálján: nagyjából egymillióan tették próbára szerencséjüket, ennyien akartak bejutni a mindössze 200 ezer fő befogadására képes arénába.

A gyerekek a Spice Girlsszel nosztalgiáznak

Míg a szülők a Led Zeppelinnel, gyerekeik a Spice Girlsszel nosztalgiázhatnak: a lánybanda első Greatest Hits lemeze, amelyen két új szám is szerepel, ugyancsak hétfőn jelent meg.

A lányok hamarosan egy 39 állomásos turnéra indulnak, amellyel, ha minden helyszínen telt ház lesz, 32 millió fontot kereshetnek, és ugyanennyit hozhatnak számukra az eladásra váró ajándéktárgyak is.

A Spice Girls nemrégiben két új, nagy összegű szerződést kötött, az egyiket a Tescóval, a másikat a Victoria's Secret fehérneműcéggel, albumukból pedig az előzetes várakozások szerint 5 millió darab kel majd el világszerte, ami újabb 100 millió fontot hozhat a konyhára.

Már csupán hat hét van hátra karácsonyig, ennyit kell várni, hogy kiderüljön, melyik visszatérőnek sikerül mélyebben "belenyúlni" a rajongók zsebébe.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. Csütörtökön azonban megfordult a kép: a dollár elkezdte ledolgozni veszteségei egy részét, a forint pedig a délelőtti kereskedésben fokozatosan csúszott vissza a reggeli szintekről. A nap fő eseménye a Bank of England kamatdöntése lesz, amelyen 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Dél körül 363,1 forintnál jár az euró, a dollárt pedig 323,3 forintért jegyzik – a reggeli 362,2-es, illetve 321,6-os szintekhez képest is gyengébb árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×