Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147544.64
2026. november 5. csütörtök Imre

Hugh Grant megunta Lizt?

Eladja Lizt Hugh Grant. A brit színész hat évvel ezelőtt vásárolta meg Andy Warhol, a pop art leghíresebb képviselőjének Elizabeth Taylorról készült portréját, amelyért most akár 17 millió fontot is kaphat.

Mindössze hat év telt el azóta, hogy Hugh Grant megvásárolta Liz Taylor képét a Sotheby's New York-i aukcióján, most mégis túlad rajta. A színész kétmillió fontot fizetett a Andy Warhol híres sorozatának egyik darabjáért, az árverésen azonban a vételár nyolc és félszeresét, akár 17 milliót is kaphat érte.

A hírek szerint a Négy esküvő és egy temetés sztárja megállapodott a képet értékesítő Christie's aukciósházzal abban, hogy akkor is legalább 10 millió fontot tesz zsebre, ha a művészetkedvelők mégsem kapkodnának az alkotásért.

Különös, hogy Hugh Grant éppen most döntött a portré eladásáról, hiszen az elmúlt öt év után ismét megcsappant a vásárlási kedv a világgazdaságban érezhető bizonytalanság miatt. A döntést a színész szóvivője sem volt hajlandó megindokolni.

A Warhol-festmény, amely a kritikusok szerint kicsit kilóg a híres sorozatból, és nem olyan éles, mint a többi portré, november 13-án kerül kalapács alá.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×