Fülöp Gergely elmondta: a szálláson lakók elmondása szerint a két férfi összeverekedett, és az orosz férfi halálra verte a másikat, majd elmenekült. A rendőrség halált okozó testi sértés gyanújával keresi.

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.
Mérsékelt emelkedéssel indult a csütörtöki kereskedés a magyar tőzsdén.
Hakeem Jeffries, likely to be the next Speaker of the House, said his party would take on what he called the "Trump Cartel". The president said he is open to working with Democrats in Congress.