Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147544.64
2026. november 5. csütörtök Imre

Ismét tehervonattal ütközött egy teherautó Pestszentlőrincen

Megismétlődött a péntek délelőtti baleset a pestszentlőrinci vasútállomáson, egy gyorsvonat mozdonya délután nekiütközött a vágány mellett közlekedő kavicsszállító teherautónak.

A délelőtt folyamán egy tehervonat mozdonya ütközött ugyanígy egy teherautóval, amely az állomás vágányhálózatának felújításában vett részt - idézte fel a történteket Kavalecz Imre, A MÁV szóvivője.

Mindkét baleset úgy történt, hogy a sínek mellett közlekedő teherautók túl közel mentek a sínekhez, nem maradtak a számukra kijelölt biztonsági sávban, így a vonat "nem fért el" mellettük.

A délután folyamán egy Záhonyból Budapestre tartó gyorsvonat mozdonyának oldala sérült meg, de a helyszínelés után ez is folytathatja az útját, az anyagi kár nem jelentős. Személyi sérülés ezúttal sem történt.

Kavalecz Imre közölte: a MÁV azonnal leállította az állomáson folyó munkálatokat, és azt kérték a cég vezetőjétől, hogy figyelmeztesse a teherautó-sofőröket a szabályok betartására.

Az állomáson most szünetel a vasúti közeledés, jelentős késések vannak, mivel még az előző baleset miatti késések után sem állt helyre a vonatközlekedés.

Az újabb baleset miatt a nyíregyházi és a szegedi Intercity vonatok Szolnok érintésével kerülő vonalon járnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×