Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
323.02
bux:
147231.43
2026. november 5. csütörtök Imre

Egymás után fulladtak a vízbe a gyermeküket mentő szülők

Négy brit szülő halt meg a napokban Portugáliában, miközben gyermeküket keresték az óceánban. A családok annak ellenére fürdőztek a strandon, hogy az a turistaszezon vége óta le van zárva a látogatók elől.

Egy házaspár két gyermekük után ugrottak a vízbe, akik egy német gyerekkel játszottak az óceánban. Az eset a portugál partoknál, Európa legnyugatibb pontján történt, mindössze 30 kilométerre attól a helytől, ahol májusban eltűnt egy másik brit kislány, Madeleine McCann.

A gyermekek segítségért kiáltottak, a szülők pedig azonnal a vízbe vetették magukat, ám ekkor túl nagy hullámok érkeztek a parthoz.

Később a család egy barátja is a vízbe ugrott, hogy segítsen a bajbajutott szülőknek, akiket elvitt egy áramlat, de mindhármukat elsodorta a víz. A mentők már csak a holttestüket emelték ki.

A német kisgyermeket kimentette az édesapja, az eredetileg bajba jutott 9 éves kisfiút és 11 éves nővérét pedig két másik ember hozta ki a partra. A német édesapa azonban amint elérte a partot a fiával, szívrohamot kapott, és meghalt. A gyermekek mindannyian túlélték az incidenst, de kórházi ápolásra szorulnak.

A brit szülők egy kisebb társaságban fürdőztek a parton. Összesen öt, 6 és 12 év közötti gyermek volt velük.

A helyi hatóságok elmondták, hogy a strandon már nem lett volna szabad fürdőzni, hiszen azt a turistaszezon végével lezárták. Szeptember 3. óta életmentők sem dolgoztak a parton.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×