Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.92
bux:
147462.93
2026. november 5. csütörtök Imre

Futni hagyná a kiskorú gyilkosokat a kormánytanácsadó

Nem kellett volna elítélni azt az öt iskolásfiút, akik halálra köveztek egy nyugdíjast, mert túl fiatalok - állítja a brit kormány egykori tanácsadója, aki egyúttal sürgette a kabinetet, hogy emelje fel a büntethetőség korhatárát.

Az Európai Unió országaiban 14 év a büntethetőség alsó korhatára - Nagy-Britanniában azonban 10. Rob Allen egykori kormánytanácsadó szerint Londonnak ezen a téren is követnie kellene a brüsszeli példát.

Ha ez így lenne, akkor nem lehetett volna megbüntetni azt az öt iskolásfiút, akik tavaly februárban halálra köveztek egy 67 éves férfit Kentben, s akik kétéves börtönbüntetésüket töltik, amelyet emberölésért szabtak ki rájuk.

A fiúk 10-12 év közöttiek voltak a támadás elkövetése idején, addig hajigálták Ernest Nortont féltéglákkal, amíg a férfi össze nem esett, és szívrohamban életét vesztette. A támadást végignézte a férfi tizenéves fia, James.

Allen, aki jelenleg a londoni King's College börtönhelyzettel foglalkozó nemzetközi intézetének az igazgatója, négy munkáspárti belügyminiszter mellett dolgozott tanácsadóként. Szerinte a 14 év alatti gyerekek nem tudják olyan mértékben felmérni tetteik következményeit, mint egy felnőtt.

"Ha egy gyerek ilyen borzasztó tettet hajt végre, akkor nyilvánvalóan valami nagyon félresikerült a neveltetésében" - állítja Rob Allen.

Michael Howard volt belügyminiszter nem ért vele egyet. "Egy tízéves gyerek tökéletesen különbséget tud tenni a rossz és a jó között. Azt különösen nem lehet elfogadni, hogy ne tudnák: rossz dolog addig dobálni valakit kővel, amíg össze nem esik, és meg nem hal" - vélekedett.

Az igazságügyi tárca pedig megerősítette: nem tervezik a büntethetőség korhatárának felemelését.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×