Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.24
bux:
147770.06
2026. november 5. csütörtök Imre

A barátnő megdöbbentő vallomása: "Diana halálakor is Károlyt szerette"

Dianának esze ágában sem volt feleségül menni sem Dodi Fayedhez, sem pedig Hasnat Khan szívsebészhez, élete egyetlen és igazi szerelme ugyanis a volt férje, Károly herceg volt. A meglepő vallomást a hercegnő egyik legközelebbi és legjobb barátnője, Lana Marks tette, aki még ma sem tudja megbocsátani, hogy elmondta közös olaszországi hétvégéjüket, ezért Diana Párizsba utazott, ahol életét vesztette.

1997. augusztus 31-ének végzetes hétvégéjét Dianának legjobb barátnőjével, Lana Marksszal Olaszországban kellett volna töltenie. A neves táskatervező azonban lemondta az utazást - és ezt azóta sem tudja magának megbocsátani.

Lana Marksot háromszor hallgatta ki a rendőrség, a most folyó halottkémi tárgyalásra azonban nem idézték be - ezért döntött úgy, hogy a brit lapnak nyilatkozva oszlatja el a hercegnő szerelmi ügyeit érintő pletykákat.

Lana Marks szerint Dianának esze ágában sem volt hozzámenni Dodi Fajedhez, bár a férfi apja -a Harrods tulajdonosa - nagyon szerette volna ezt a házasságot.

Nem volt potenciál férjjelölt Hasnat Khan szívsebész sem, bár a férfi sokak szerint különleges helyet foglalt el Diana szívében. A hercegnő egyetlen és igaz szerelme ugyanis Károly herceg volt - annak ellenére, hogy megcsalta az asszonyt.

"Én tudtam volna, ha gyermeket vár"

"Károly volt az egyetlen, akit igazán szeretett. Õ volt élete szerelme" - állítja a barátnő, aki sokat beszélgetett Dianával a férfiakról, akik legyeskedtek a hercegnő körül. "Egyenesen ugyan soha nem mondta ki, hogy nem akar hozzámenni Hasnat Khanhoz, de egyértelműen értésemre adta, hogy erről van szó" - tette hozzá.

Szerinte a gyűrű, amelyet a hercegnő Doditól kapott, egyszerű ajándék volt - semmi több. Egészen biztos abban is, hogy Diana nem várt gyermeket Doditól a halála idején. "Ha állapotos lett volna, nekem biztosan megmondja. Ha senki más, én tudtam volna róla" - jelentette ki határozottan.

A többi férfiról, akinek viszonya volt a hercegnővel - például James Hewittről - Lana Marks nem hajlandó beszélni. "Dianát nagyon sokan elhagyták és elárulták - férfiak is, nők is" - mondta erről.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×