Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.88
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Madonna angolosan távozik

Egyre több zenész, zenekar dönt úgy, hogy felbontja szerződését a lemezcégével, és más utat keres alkotásai értékesítésére. Most Madonna döntött úgy, hogy dobbant, ez pedig sokak szerint a lemezipar halálát jelentheti.

A pop nagyasszonya 25 év után otthagyni készül lemezkiadóját, a Warner Music Groupot, hogy egy koncertszervező céggel kössön rekordösszegű megállapodást.

A Live Nation cégcsoport három lemezre szerződik az énekesnővel, és vállalja, hogy lebonyolítja a koncertturnéit, kezeli ajándéktárgyainak eladásait.

Madonna következő lemezét még a Warner adja ki, később azonban mindent a Live Nation, a világ legnagyobb koncertszervezője intéz majd 120 millió dollárért.

Az énekesnő lemezei az utóbbi időben nem fogynak olyan jól, mint azelőtt, bár fellépései továbbra is hatalmas közönséget vonzanak. Ez a tendencia azonban nem csak Madonnára igaz: minden előadó szembesült azzal, hogy a lemezipar súlyos gondban van.

A zenészek különféle utakat keresnek tehát, hogy elkerüljék a lemezcégeket.

A Radiohead nemrég például egyedülálló kísérletbe fogott: új albuma, az In Rainbows kizárólag a honlapjáról rendelhető meg, vagy tölthető le, akár ingyen is.

A kezdeményezés a hírek szerint megnyerte más, nagyhírű előadók tetszését is, olyanokét, mint az Oasis vagy a Jamiroquai.

Az egyelőre nem világos, hogyan terjeszti majd Madonna cédéit a Live Nation anélkül, hogy egy hagyományos lemezcéggel szerződne, hiszen a társaság nem erre szakosodott.

Ahhoz, hogy nullszaldós legyen a vállalat befektetése, a vállalatnak az énekesnő mindhárom albumából 15 millió darabot kell eladnia.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×