Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.67
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Nézze meg minden idők legjobb videoklipjeit!

A Queen együttes legendás dala, a Bohemian Rhapsody lett minden idők legjobb videoklipje - legalábbis egy, brit zenerajongók körében készített felmérés szerint.

Freddie Mercury és együttesének 1975-ös dala toronymagasan végzett az élen: a válaszadók harminc százaléka voksolt erre a számra. A dal megjelenése után kilenc hétig vezette a slágerlistát Nagy-Britanniában, majd Freddie Mercury halála után ismét az első helyre került.


A második helyen Michael Jackson Thriller című klipje végzett, erre 13 százalék szavazott. Az 1983-as dal arról is nevezetes, hogy a klipekhez képest hosszú, majdnem 14 perces. A videót már akkor is magasnak számító költségvetésből, 800 ezer dollárból készítették.



12 százalékkal a harmadik lett Justin Timberlake Cry Me A River című dala, megelőzve az alternatív OK Go nevű csapat A Million Ways című számát.



Előkelő helyen került fel a listára az A-Ha Take on me című száma, az REM Losing my Religion című dala, valamint Madonnától a Like A Prayer.

A válaszadók 56 százaléka vélekedett úgy, hogy akkor lesz jó egy klip, ha kapcsolódik a zenéhez, míg 32 százalék mondta azt, hogy a jó koreográfia elengedhetetlen.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×