Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147585.43
2026. november 5. csütörtök Imre

Mount Everest: semmi sem úgy volt, ahogy hiszik, és bizonyíték is van rá

Egy szakértő azt állítja, bizonyítani tudja, hogy nem Sir Edmund Hillary mászta meg elsőként a 8848 méteres Mount Everestet 1953-ban, mert az első, aki feljutott a világ legmagasabb hegycsúcsára, George Mallory volt, három évtizeddel korábban.

Gyerekkorában hallotta először George Mallory és társa, Andrew Irvine eltűnésének történetét Graham Hoyland, aki azt állítja: be tudja bizonyítani, hogy a világon elsőként 1924-ben mászták meg a Mount Everestet.

Graham Hoylandnek unokabátyja, Howard Somervell mesélt George Mallory expedíciójáról. A férfi egyike volt azoknak, akik utolsóként látták a csúcstámadásra készülő két hegymászót.

Le vagy fel?

George Mallory és társa 1924. júniusának elején próbálta meghódítani a Mount Everestet. Azt északkeleti gerincen haladtak, amikor egy balesetben mindketten életüket vesztették. A párost utoljára a csúcstól körülbelül 250 méterre látták társaik, akik a táborból figyelték őket. Akkor még felfelé haladtak.

Andrew Irvine holtteste sosem került elő, George Mallory tetemét azonban hetvenöt évvel eltűnése után 1999. május elsején megtalálták 8155 méteren, nagyjából 700 méterre a csúcstól. A mai napig kérdés, hogy vajon egy sikeres csúcstámadás után tartottak lefelé, amikor a tragédia bekövetkezett, vagy valamiért korábban visszafordultak.Mallory vagy Hillary?


Mallory öt réteg ruhája (forrás: http://mountainworld.typepad.com)

Régóta zajlik a vita arról, hogy ki mászta meg elsőként a Mount Everestet. Az elsőnek mindeddig - mivel George Mallory csúcshódításának nincs bizonyítéka - Sir Edmund Hillaryt tartották, aki 1953-ban ért fel a világ legmagasabb csúcsára.

A legtöbb szakértő úgy véli, Mallory és társa akkor vesztette életét, amikor megkísérelte megmászni az úgynevezett Második lépcsőt, egy szinte függőleges sziklafalat, amely a 8500-tól 8534 méterig húzódik. Ez volt az a pont, ahol Noel Odell utoljára mászás közben látta a táborból társait.

Odell szerint azonban valószínűtlen, hogy Mallory és Irvine, aki kevésbé képzett mászó volt, ezt az eddig feltáratlan útvonalat választotta volna.

Mallory megcsinálta!

Graham Hoyland kedden a Királyi Földrajzi Társaság előtt tartott előadást, és próbálta meg bebizonyítani, hogy unokabátyja egykori hegymászótársa igenis feljutott a Mount Everest tetejére.

A férfi, aki maga is megmászta a hegyet, úgy véli: Mallory és Irvine egy alacsonyabban fekvő utat választott a Harmadik lépcső (a csúcs előtti 8690 és 8799 méter közötti szakasz) felé, és valójában itt látta őket Noel Odell, nem ott, ahol a beszámolójában említette.

A Hoyland szerint ugyanis a két mászó nem tudott volna olyan gyorsan haladni a meredek sziklán, ahogyan Odell arról beszámolt. "Senki sem tudja öt perc alatt leküzdeni a Második lépcsőt" - mondta.

Ha George Mallory és Andrew Irvine valójában a Harmadik lépcsőnél tartott - amely sokkal kevésbé meredek, mint az előtte lévő -, akkor minden bizonnyal képes volt eljutni a csúcsra - véli Graham Hoyland, és véleményével sokan egyetértenek.

"Ha ott voltak, számomra nem lehet kérdés, hogy egyikük, vagy talán mindketten elérték a csúcsot" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×