Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Elvették Britney Spearstől a gyerekeit

Elvesztette gyermekeit Britney Spears: az énekesnőt a bíróság utasította, hogy adja át a két kisfiút korábbi férjének.

A Los Angeles-i bíróság úgy döntött, hogy Kevin Federline-nak adja a kétéves Sean Preston, és öccse, Jayden James felügyeleti jogát.

A bíró tíz nappal az után határozott így, hogy Britney Spears autójával a vád szerint egy parkoló kocsinak ütközött, majd elhajtott a helyszínről, pedig autóba sem ülhetett volna, hiszen jelenleg nincs jogosítványa.

Amennyiben az ügyben a bíróság bűnösnek találja, hat hónap letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik.

Rossz idők járnak a 25 éves énekesnőre, aki két héttel ezelőtt még abban reménykedett, hogy legalább felerészben megtarthatja a gyerekek felügyeleti jogát, annak ellenére is, hogy a bíró feltételekhez kötötte azt.

Gordon Scott úgy rendelkezett, hogy az énekesnőnek drog- és alkoholtesztnek kell alávetnie magát hetente kétszer, változó időpontokban.

Kikötötte továbbá, hogy a sztárnak szülői tanácsadóval is találkoznia kell legalább hetente egy alkalommal, és egy szakemberrel, aki a gyerekek nevelésének helyes módszereit tanítja neki egy héten legalább nyolc órán át.

Hétfőn azonban - további döntésig - a gyerekek teljesen az apjuk felügyelete alá kerültek.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen arra, hogy a politikai fordulat miként érintheti az adatközpont-építéseket és az AI-részvények körüli hangulatot. Szó lesz az Anthropic készülő IPO-járól is, amely az AI-korszak egyik legnagyobb tőzsdei mérföldköve lehet, emellett beszéltek a Ferrari és a Porsche eltérő luxusstratégiájáról, a kínai tőzsdei beavatkozások tanulságairól, a Binance körüli kriptós incidensről, és az OTP paraguayi befektetéséről is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×