Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.67
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Egy év alatt 718 milliót hozott a prostibirodalom

Valóságos prostituált-birodalmat irányított egy londoni család, amely egyetlen év alatt kétmillió fontot (718 millió forintot) keresett az "üzlettel". Az apa vezetésével 200 lányt foglalkoztattak "katonás rendben" több éven keresztül.

Az 51 éves férfi és családja bíróság előtt áll. Az ügyész vádjai szerint intenzív reklámhadjárattal csábították a klienseket, ám míg a szolgáltatást masszázsként és kíséretként hirdették, valójában prostituáltakat foglalkoztattak. Az üzlet nagyon jól ment, a vádak szerint csak 2005-ben kétmillió fontot kerestek vele.

A hertfordshire-i birodalom irányításában részt vett Steven Drew két fia, a 26 éves Christopher és egy évvel fiatalabb barátnője, valamint a 24 éves Paul és 27 éves nővérük, Kerrilyn is. Rajtuk kívül a pernek még két vádlottja van.

Az ügyész szerint a lányok óránként 120 fontot (43 ezer forintot) kerestek, és legalább hetente háromszor kellett dolgozniuk este fél hét és reggel hat között. Minden menet után azonban legföljebb 50 fontot tarthattak meg.

Ezenkívül előírták nekik azt is, hogy mindig teljesen feltöltve kellett tartaniuk a mobiljukat, és kizárólag drága, összeillő fehérneműt és harisnyát hordhattak. Bár arra az ügyészségnek nincs bizonyítéka, hogy a lányokat kényszerítették volna a prostitúcióra, a család mégis kihasználta őket.

A "birodalomban" a kétszáz lány mellett 100 sofőrt is foglalkoztattak; az ő dolguk volt a lányok fuvarozása.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×