Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.8
bux:
147454.75
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb drámai fordulat az eltűnt kislány ügyében

Meglepte a marokkói családot, hogy szőke kislányukat összetévesztették a Portugáliában még május elején eltűnt brit Madeleine McCann-nel. Az anyja hátán utazó gyerekről egy turista készített fotót az afrikai országban a múlt hónapban.

A kép valójában a kétéves, szőke, világos bőrszínű Busra Ben Aisát ábrázolja, akinek szülei szerdáig azt sem tudták, hogy Madeleine McCann a világon van.

Ahmed Ben Aisa és Hafeza Mohamed Aksar sosem hallottak a kislányról: a hegyek között laknak egy kisvárosban, televíziójuk nincs, újságot pedig nem olvasnak.

Mások is kiszúrták

Nemcsak a fotót készítő spanyol turista, Clara Torres gondolta úgy, hogy Madeleine McCannt látta Marokkóban. Korábban már ketten is beszámoltak arról, hogy a brit kislányra megtévesztésig hasonlító gyereket pillantottak meg afrikai útjuk során Marrákesben.

A szülők szerint lehetséges, hogy mások is a szőke Busrát látták, hiszen éppen májusban jártak a városban, amikor egy brit férfi közölte a hatóságokkal: ott látta Maddie-t.

A házaspárnak Busrán kívül három másik, ugyancsak szőkének született lányuk van: a 11 éves Meriem, a 12 éves Suhaila és a 16 éves Aziza.

Nincs együttműködés

A kétéves kislányt lencsevégre kapó Clara Torres az augusztus 31-én készített fotót csak néhány napja mutatta meg a rendőrségnek, és eljuttatta az egyik, londoni székhelyű nemzetközi gyermekjóléti szervezetnek is, ahol elemezni kezdték a képet.

A fotót megkapta Madeleine McCann családja is, hamar kiderült azonban, hogy a képen szereplő kislány nem azonos az eltűnt brit gyerekkel, így annak szülei nem is nyilatkoztak az esetről.

Ezidáig se a brit, se a portugál rendőrség nem kereste meg hivatalosan a marokkói kollégákat, hogy segítsenek keresni Maddie-t. Most a Dzsebala körzet egyik magas rangú rendőri vezetője fotókat kért a gyerekről, hogy átadhassa munkatársainak, hátha ők nagyobb szerencsével járnak.

Nem ritka a szőke haj


Furcsának tűnhet, hogy éppen egy marokkói gyerekkel tévesztették össze a brit kislányt, George Joffe, a Cambridge Egyetem kutatója szerint azonban néhány berber törzs tagjai jellemzően szőkék és világos bőrszínűek.

Bár most már biztos, hogy a spanyol turista nem Madeleine McCannt fotózta le, a kislány megtalálására létrehozott alapítvány ismét plakátkampányba kezd Marokkóban, Portugáliában és Spanyolországban.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×