Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Mégsem vetélt el a az egykori atomcica

Mégsem vetélt el Kerry Katona: az Atomic Kitten együttes egykori tagja hiába vesztett sok vért, az orvosok megállapították, hogy születendő gyermekének szíve még mindig dobog.

Szerdán arról számolt be a brit sajtó, hogy Kerry Katona, röviddel azután, hogy bejelentette, negyedik gyermekével várandós, elvetélt.

Később azonban kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs: az öthetes baba még mindig növekszik édesanyja szíve alatt.

A 27 éves Kerry-t a cheshire-i Regency Hospitalban látták el, mivel erősen vérzett. Az Atomic Kitten együttes egykori tagja éppen ezért teljesen biztos volt benne, hogy elvesztette a gyermeket. Szerdán azonban orvosai felfedezték, hogy tévedett: a baba jelenleg 3 milliméteres szíve dobog.

"Még mindig vannak komplikációk, de nagyon drukkolnak, hogy minden rendben legyen. Kerry-nek a korábbi terhességei alatt is voltak problémái" - mondta a család egyik barátja. Hozzátette: aki ismeri a nőt, tudja, hogy harcos típus.

Kerry Katona szóvivője is nyilatkozott az ügyben. Beszámolt arról, hogy az orvosok megállapították: a háromgyermekes anyuka még mindig várandós, és, hogy vérében a terhességet jelző hormon szintje nemhogy csökkent volna, még emelkedett is.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×