Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A politikus ismét kihúzta a gyufát

Vagy nagyon fél a feleségétől Rudy Giuliani, vagy nagyon szereti az asszonyt: a republikánusok elnökjelölt-esélyese ugyanis éppen kampánybeszédet tartott, amikor megcsörrent a telefonja, ő pedig kedélyesen csevegni kezdett a nejével.

Az egykori New York-i polgármester éppen a National Rifle Association, az amerikai fegyvertartók érdekvédelmi szervezetének tagjai előtt tartott beszédet, amikor megcsörrent a telefonja, ő pedig fogadta a hívást.

"Helló, kedves. Éppen az NRA tagjaihoz beszélek. Szeretnél köszönni nekik?" - búgta a telefonba Rudy Giuliani, miközben a közönség fészkelődni kezdett a teremben.

A politikus rövid hallgatás után felnevetett, majd azt mondta: "Szeretlek, és felhívlak, amint végeztem, rendben?" Valamivel hosszabb csönd következett, és így szólt: "Oké, utazz jól. Szeretlek."

A kampánysegédek később elmondták: a volt polgármester neje, Judith Nathan éppen repülőre szállt Londonban, ezért hívta fel férjét. Nem ez volt azonban az első alkalom, hogy telefonon kereste Giulianit, miközben az beszédet tartott, ilyesmi már legalább kétszer előfordult.

A legutóbbi furcsa eset a múlt pénteken történt, de csak most került nyilvánosságra. Az ügy kapcsán kétségek merültek fel sokakban: vajon alkalmas Rudy Giuliani az elnöki posztra?

Többek között a Wall Street Journal is megemlékezett a telefonos malőrről. A lap újságírója szerint a politikus kampánya mindeddig hatásos volt, a jelölésért folytatott harcban azonban probléma lehet, hogy múltja és viselkedése meglehetősen különös egy olyan ember számára, aki az ovális irodában akar ücsörögni.

Judith Nathan a volt polgármester harmadik felesége. Előző neje csupán akkor tudta meg, hogy férje el akar tőle válni, amikor Giuliani bejelentette a dolgot egy sajtótájékoztatón. A válás után a politikus két barátjával - egy homoszexuális párral - költözött össze. Amíg New York első embere volt, többször is női ruhákba öltözve jelent meg.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×