Infostart.hu
eur:
391
usd:
331.62
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A titok nyitja: az eltűnt kislány hat órája

A portugál rendőrök szerint egy hatórás időszak adhatja meg a választ arra, mi történt valójában a májusban eltűnt Madeleine McCann-nel. A nyomozók szerint nem világos, hol volt a kislány anyja délután fél 3 és este fél 9 között.

Az Evening Standard című lap értesülései szerint a portugál nyomozók erőfeszítéseinek középpontjában ez a hatórás időszak áll.

Az ominózus napon, május 3-án délelőtt a szülők Madeleine-t és ikreiket, Seant és Amelie-t is az apartmankomplexum bölcsődéjében hagyták, majd dél körül értük mentek, hogy az egész család ebédelni induljon.

A kislányról az utolsó fénykép délután 2 óra 29 perckor készült, a fotón a medence szélén látható, apjával és egyik testvérével együtt.

A kiszivárgott információk szerint az anya, Kate McCann a rendőröknek azt mondta, hogy ezután az egész délutánt az uszodában töltötte, férje pedig a barátaival teniszezett.

Az Evening Standard rendőrségi forrása azt mondta: "Kate azt mondta, hogy egész délután az uszodában volt, de mi nem vagyunk erről meggyőződve".

"Eddig nem találtunk olyan szemtanút, aki megerősítette volna Kate állítását, ezért jelenleg ez van a vizsgálódásaink fókuszában. Hol volt Kate, miután elkészítette azt a fényképet, és mielőtt a férjével együtt megjelent a bárban?" - fejtegette az anonim forrás, akiről csak annyit lehet tudni, hogy tapasztalt nyomozó.

A rendőr hangsúlyozta: ez a hat óra kritikus fontosságú, és szerintünk a kislány ezalatt tűnt el.A McCann-szülők este 8 óra 40 perckor érkeztek az apartmanhoz közeli bárba vacsorázni, barátaik néhány perccel később követték őket. Gary McCann először 9 óra 5 perckor ellenőrizte a gyerekeket, míg a család egyik barátja, Matthew Oldfield fél 10-kor, de ő nem nyitott be a gyerekek szobájába, csak hallgatózott, hogy nincs-e valami zaj.

Végül este 10-kor Kate McCann nézett át az apartmanba, és ő riadóztatta a többieket, hogy Madeleine eltűnt.

A család egyik ismerőse, Jane Tanner este negyed 10 körül látott egy férfit, aki egy kislányt vitt, és az apartmanoktól elfelé tartott, Robert Murat villája felé - a Portugáliában élő brit férfi a McCann-szülőkön kívül az ügy egyetlen gyanúsítottja. Madeleine szülei szerint Jane Tanner a kislányukat látta, mert az általa leírt pizsamaminta egyezett Madeleine-ével.

A rendőrök ugyanakkor nem tántorítanak, és furcsának találják, hogy a család barátai - akik a nyaralás jó részét együtt töltötték McCann-ékkel - egész délután nem látták sem Madeleine-t, sem az anyját.

"Erősen kételkedünk benne, hogy Madeleine a vacsora alatt tűnt el. Sokkal valószínűbb, hogy azalatt a hat óra alatt, amiről nem tudunk semmit. És ami azt illeti, Gary és Kate a gyanúsított" - fogalmazott az anonim portugál rendőr.

A Daily Mail megszólaltatott egy tapasztalt brit nyomozót, aki kifejtette, hogy ha Madeleine-t elrabolták, akkor előtte valószínűleg látni lehetett volna őt az apartman körül.

Mark Williams-Thomas elmondta: ha valóban emberrablásról van szó, akkor Madeleine-t minden bizonnyal nem az apartmanból vitték el, hanem felébredt, kiment az utcára megkeresni a szüleit, ott pedig felkapta valaki.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×