Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Fordulat Madeleine ügyében: "A kihallgatáshoz sincs elég bizonyíték a szülők ellen"

Súlyos csapást szenvedtek el a portugál nyomozók Madeleine McCann ügyében, az ügyész ugyanis bejelentette: még annyi bizonyíték sincs a kezükben a májusban eltűnt kislány szülei ellen, amely indokolná az újabb kihallgatást. "Semmilyen új bizonyítékkal nem álltak elő az elmúlt 13 napban, amióta Kate és Gerry McCannt gyanúsítottá nyilvánították" - közölte Luis Bilro Verao.

Az ügy vezető portugál ügyésze először adott ki hivatalos közleményt a szülők gyanúsítottá minősítése óta. Azzal, hogy jogszerűtlennek minősítette az újbóli kihallgatásra vonatkozó kérést, új reményt adott a szülőknek, akik váltig állítják: semmi közük Madeleine eltűnéséhez.

A szülőknek meggyőződése, hogy az ellenük felhozott bizonyítékok -.Madeleine DNS-ének nyomai az autóban, amelyet a kislány eltűnése után 25 nappal béreltek - nem meggyőzőek, esetleg egyenesen hamisítványok. Azzal védekeztek, hogy a DNS nem Maddie-é, hanem ikertestvéreié, illetve, hogy a kislány nyomai - hajszálak, izzadság, vér - a holmijaival is az autóba kerülhettek.

A rendőrök abban bíztak, hogy a bizonyítékok igazolják a feltételezéseiket, amelyek szerint Kate véletlenül - altató túladagolásával - megölte a kislányt, a férje pedig segített a holttest eltűntetésében. A portugál nyomozók már meg is érkeztek Nagy-Britanniába, hogy helyi kollégáik közvetítésével újra feltegyék a házaspárnak azt a negyven kérdést, amelyre korábban nem voltak hajlandóak válaszolni.

A vezető ügyész szerint azonban a bizonyítékok túl gyengék ahhoz, hogy a szülőket gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják meg. Az újabb kihallgatást csak akkor engedélyezi, ha a rendőrség további bizonyítékokkal áll elő - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×