Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.66
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Beperli az orvost, mert eggyel több gyermeke született

Bíróság elé citálja a mesterséges megtermékenyítést végző orvost egy ausztrál nő, akinek az eljárás során tévedésből egy helyett két embriót ültettek be, és később világra is hozta az ikreket. A nő azt állítja, hogy a gyerekek születése óta nem tudja úgy szeretni párját, mint korábban.

A leszbikus pár keresetében 400 ezer ausztrál dollárt (mintegy 62 millió forint) követel a mesterséges megtermékenyítést végző orvostól, mivel egy helyett két kislányt kell felnevelnie.

Az összegbe bekalkulálták egy fizetős magániskola költségeit, a kieső munkaidőt, valamint a nagyobb orvosi kiadásokat.

A jelenleg hároméves kislányokat megszülő anya partnere elmondta: a kicsik születése után időnként úgy érezte, hogy a kapcsolatuk nem éli túl a család bővülése miatti stresszt.

A nő partnerét nagyon nagylelkűnek ismerte meg, aki igen intenzíven tud szeretni, a szülés után azonban erre már nem volt képes a korábbi intenzitással.

Az orvos ügyvédje szerint azonban ebben nincs semmi különleges, hiszen szerte a világon rengeteg párnak kell szembenéznie azzal, hogy kapcsolatuk alapjaiban változik meg az első gyermek születése után.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×