Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.72
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Vezetés közben is szexelt diákjával a tanár?

Nemcsak hotelekben, de még egy iskolai minibuszban is szexelt diákjával egy brit tanár - legalábbis ezt állítja a lány, aki szerint egy alkalommal a férfi el is kábította.

Iskolájának minibuszában is szexelt diákjával Andrew Riley. A férfival akkor létesített szexuális kapcsolatot a 17 éves lány, amikor az éppen vezetett, sőt, még egy telefonbeszélgetést is lebonyolított időközben.

A 36 éves, családos férfi és a diáklány rengeteg levelet váltott, amíg tartott a kapcsolatuk, az egyik ilyenben a fiatal megjegyezte: "Milyen vicces, hogy néhány év múlva tizenkettedikesek ülnek majd itt, ahol szexeltünk. Alig tudom elhinni, hogy telefonon beszéltél Tindallel (egy tanárnővel)".

A lány dobta fel

Andrew Riley és a lány kapcsolata addig tartott, amíg a diák ki nem járta a középiskolát. A fiatalt bántotta, hogy miután beiratkozott az egyetemre, a férfi már nem kereste. Ekkor üzeneteiket - körülbelül 400 oldalnyi e-mailt és levelet - kiírta egy CD-re, és átadta volt iskolája vezetőinek.

A kapcsolatból így lett bírósági ügy, a meghallgatás során pedig arra is fény derült, hogy a tanár kokaint is adott elcsábított diákjának, sőt, még az iskolában is szippantott a kábítószerből.

Neten szervezték a randikat

Az, hogy a tanár vonzódik a lányhoz, akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a végzősök bálján egy játék során tulajdonképpen csókolózni kezdtek, a feladat azonban csak annyi volt, hogy adjanak át egymás szájába egy korty italt. Később állítólag el is kábította a lányt.

Ezután cseréltek telefonszámot és töltötték estéiket azzal, hogy internetes csevegőszobákban beszélgettek. Üzeneteikben megosztották egymással szexuális fantáziáikat, és itt beszélték meg randevúik időpontját.

Pikáns fotókat is mutogattak egymásnak önmagukról. A férfi még egy vetkőzős videóját is elküldte a lánynak ezzel az üzenettel: "A tét nő. Meg kell ígérned, hogy kitörlöd ezt, mert, ha a kapcsolatunk gajra megy, összetörhetsz vele. Ígérd meg, különben lecsukhatnak."

Szex és drog

A férfi több randevút is szervezett különböző hotelekbe, ahol szexeltek, pezsgővel és kokainnal kábították magukat.

Andrew Riley tagadja, hogy gyermekkorúval folytatott volna szexuális kapcsolatot, és hogy visszaélt a lány bizalmával, azt pedig nevetségesnek tartja, hogy azt állítják róla, kábítószert használ.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×