Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Az 58 éves kismama először rákosnak hitte magát

A "rekord" tíz éve született, megdönteni azonban azóta sem tudta senki. Egy angol asszony 58 évesen esett teherbe, természetes módon. A hölgy akkor maga sem hitte, mi történt vele, azt gondolta, hogy daganata van.

Az eset ismét az érdeklődés középpontjába került. Napjainkban ugyanis fiatal nők ezrei vállalkoznak a mesterséges megtermékenyítésre, mert természetes úton nem érnek el sikert.

Dawn Brook esete épp ezért figyelemre méltó. Bár mindig is lényegesen fiatalabbnak nézett ki a koránál, 58 éves volt, amikor anyává vált.

Először félni kezdett. Rosszul volt, fáradékonnyá vált, és hasi fájdalmai is voltak, ezért azt hitte, hogy rákos.

Az egykori köztisztviselő annyira aggódott az egészségéért, hogy a problémák jelentkezésekor azonnal megszakította amerikai nyaralását, és hazautazott Nagy-Britanniába, hogy kivizsgáltassa magát.

A tesztek azonban semmilyen betegséget nem mutattak nála, hanem azt derítették ki, hogy 16 hetes kismama.

Brooke asszony azt gondolta: ő 58 éves, vele ez már nem fordulhat elő. Még ekkor is a rák foglalkoztatta, mert mint mondta, az ő korában már komolyan kellett vennie minden tüntetet.

Azonban még abban az évben egy egészséges kisfiúnak adott életet, aki nemrég múlt 10 éves. Férje, az egykori üzletember jelenleg 74 éves.

A hölgynek már volt két felnőtt gyermeke az első házasságából, és sosem gondolta volna, hogy még valaha gyermeket vállal. Az asszony jelenleg 69 éves, így már nyugdíjas, és reméli, hogy megéli gyermeke nagykorúvá válását.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×