Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.53
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

"Anya túl részeg, kicsim, vezess inkább te!"

Ötéves fiát kérte meg, hogy vezessen hazáig az a kétgyermekes anya, aki túl részeg volt ahhoz, hogy két kisgyermekével a hátsó ülésen a volán mögé üljön.

Holly Schnobrich ahhoz túl részeg volt, hogy vezessen - de ahhoz nem, hogy ezt tudja is magáról. Ezért kérte meg ötéves fiát, hogy üljön ő a volán mögé.

A gyerek szófogadó volt, és még a kocsit sem törte össze. Csak a szomszédok álla esett le, amikor a kocsi csikorogva fékezett, és meglátták a kicsit a sofőrülésen. Hároméves öccse a hátsó ülésen ült. "Mit néznek, jól vezet" - motyogta a holtrészeg anya.

Az eset még 2002-ben történt az Egyesült Államokban, Indiana államban, az anya pedig azóta is börtönben van; gyermekek veszélyeztetésével és nyilvános helyen történő italozással vádolják.

A rendőrséget a szomszédok hívták ki. Az egyenruhásoknak merte csak elárulni a kisfiú, hogy nagyon félt, "mert alig érte el a pedálokat". Ráadásul mind a két gyerek pizsamában volt.

Az anya ráadásul nem csupán jó néhány vodkát ivott meg, de előtte nyugtatót is bevett, mert "felidegesítették" a gyerekek. Azt is bevallotta, hogy az előző két napban 86 altatót vett be.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×