Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A kutya 12 millió dollárt kapott - az unokák nem örököltek egy fillért sem

Nem kell lemondania a fényűző életről a gazdája halála után sem Trouble-nak: a kutya 12 millió dollárt örökölt, halála után pedig a gazdival együtt nyugszik majd a mauzóleumban.

A luxus hotellánc és ingatlanmilliárdos Leona Helmsley végrendeletét kedden hozták nyilvánosságra. Mivel közismerten imádta fehér máltai kutyáját, nem volt meglepő, hogy Trouble 12 milliót kapott a vagyonból.

Milliókat örökölt Helmsley bátyja, Alvin Rosenthal is, akit egyúttal Trouble gondozójának is kijelölt. Kapott öt-öt milliót négy unokájából kettő is; az asszony néhai fiának gyermekei azonban csak azzal a feltétellel jutnak a pénzhez, ha minden naptári évben legalább egyszer felkeresik édesapjuk sírját.

Jay Panzier másik két gyermeke azonban egy fillért sem örökölt a nagymamától. "Õk tudják a döntésem okát" - áll a végrendeletben, amely utasítást tartalmaz arra vonatkozóan is, mi legyen Trouble sorsa: a kutyát az asszony mellé kell majd temetni a Helmsley mauzóleumba.

A mauzóleum falát az asszony végakarata szerint évente legalább egyszer le kell mosni, vagy gőzborotvával letakarítani. Erre a célra az asszony hárommillió dollárt hagyott.

A Helmsley rezidenciát és a berendezést el kell adni - ez újabb milliókat jelent - a pénzt pedig a férjével közösen alapított jótékonysági alapítvány kapja.

Leona Helmsley augusztus 20-án hunyt el connecticuti otthonában. Halálát szívelégtelenség okozta; 87 éves volt.

Az 1980-as években lett híres zsugoriságáról, adócsalás miatt el is ítélték. "Csak a kisemberek fizetnek adót" - mondta állítólag az egyik alkalmazottjának.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×