Infostart.hu
eur:
386.7
usd:
328.65
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Rablók öltek meg egy 91 éves nőt Budapesten

Rablógyilkosság áldozata lett egy 91 éves nő Budapesten. Az idős asszony lakásából az elkövetők három festményt loptak el.

Hétfő délután három óra körül állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy belvárosi lakásban egy nő holttestére bukkantak - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az InfoRádiónak.

Bartha László közölte: a helyszíni szemle során a nyomozók megállapították, hogy a 91 éves budapesti nő feltehetően bűncselekmény áldozata lett, bántalmazás következtében halt meg.

Az idős asszony lakásából három festmény és egy asztali lámpa tűnt el, a rendőrség szakértők bevonásával próbálják megállapítani a képek értékét - tette hozzá a BRFK sajtóügyeletese.

A rendőrök emberölési ügyben nyomoznak ismeretlen tettes ellen - mondta Bartha László.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×