Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
322.79
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Fordulatot várnak az eltűnt kislány ügyében

Újabb lehetséges gyanúsítottat figyelnek a brit hatóságok Madeleine McCann eltűnése ügyében. Azt egyelőre nem tudni, hogy az illető csupán szemtanú, vagy köze lehet a gyerekrabláshoz.

A portugál sajtó úgy tudja, hogy a lehetséges gyanúsítottat a napokban le is tartóztathatják és Portugáliába vihetik, hogy ott vizsgálják ki, mi köze van a négyéves brit kislány eltűnéséhez.

A legújabb jelentések szerint a rendőrök újra átnézik az első vallomásokat; a portugál hatóság munkatársai egyelőre szabadságra sem mehetnek, hátha fordulat következik be az ügyben.

"A következő pár nap meghatározó lesz. Néhány napja lázas munka folyik a háttérben - közölte egy rendőrségi forrás. - A nyomozás iránya nemcsak a törvényszéki vizsgálatok eredményeitől függ, vannak más bizonyítékaink is."

Mindenkit kihallgatnak

A rendőrök ezen a héten újabb helyeket keresnek majd fel, ahová elrablója vihette a kislányt eltűnése éjszakáján, május 3-án.

A nyomozók újra kihallgatják majd a lehetséges tanúkat is: a helyi lakókat, annak az étteremnek a dolgozóit, ahol McCannék vacsoráztak, amikor a kislány eltűnt, valamint Pamela Fennt, akinek lakását - amely közel fekszik a brit család által bérelt apartmanhoz - Maddie eltűnése előtt két héttel kirabolták.

Hazautaznak

Időközben a kislány szülei egy olyan brit férfival találkoztak, akinek szintén elrabolták az egyik gyermekét. Gerry McCann elmondta: jó volt olyasvalakivel beszélgetni, aki az övékéhez hasonló megpróbáltatásokon ment keresztül, és megérti őket.

A család fontolgatja, hogy visszatér Nagy-Britanniába; csak szeptember közepéig bérlik a Praia de Luz-i villát, ahol jelenleg élnek. Kezdenek kifutni a pénzből, miután alkalmazóik fizetés nélküli szabadságra engedték őket, ők pedig nem hajlandók abból a pénzből szállásra költeni, amit alapítványuknak utaltak át emberek a világ minden tájáról, hogy ezzel segítsenek megtalálni Madeleine-t.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×