Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.44
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A hét vicce: a Manchester Unitedre vetett szemet az iráni elnök

Meg akarja vásárolni a Manchester Unitedet a radikális iráni Anszar Hezbollah című szervezet. Iráni lapjelentések szerint már azt is eltervezték, minek keresztelik át a Premier League bajnokát.

A teheráni elnököt, Mahmud Ahmedinedzsadot támogató szélsőséges szervezet terveiről az iráni sajtó számolt be.

Lapjelentések szerint az Anszar Hezbollah főtitkára, Mohammed Bager Harazzi bejelentette: "Ha megvesszük a Manchester Unitedet, átkereszteljük Hajbarra."

Hajbar a muszlimok szent városa, a szaúd-arábiai Medina közelében található; itt győzték le Mohamed próféta követői a helybéli zsidó törzset 629-ben. Az egykori erődítmény a muszlimok egyik szent oázisa lett.

A MU szurkolói 2005 májusában még fel voltak háborodva, amikor a klubot megvette az amerikai Glazer család. Ezt a mostani hírt azonban legföljebb viccnek veszik.

A Manchester United szóvivője természetesen cáfolta az irániak klubvásárlásáról szóló híreket.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Erős harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom, a bevételek másfél éve nem látott mértékben nőttek és az EBITDA is érdemben emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest. A számokat továbbra is a távközlési szolgáltatások stabil bővülése, a júliusi díjkorrekció hatása, valamint az IT-bevételek megugrása támogatta. Közben az ügyféloldalon folytatódott a növekedés: egyre több az optikai szélessávú és IPTV-előfizető, a mobiladat-felhasználás pedig továbbra is látványosan emelkedik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×