Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Száztíz milliárdért újul meg a Szent Pál-katedrális

Befejeződött a Szent Pál-székesegyház déli oszlopsorának felújítása, így London nevezetességét lassan újra régi pompájában csodálhatják meg a járókelők és a turisták. Az épület helyreállítására közel 110 milliárd forintnak megfelelő összeget költenek.

A katedrális nyugati és keleti oldalát már korábban megtisztították a falakra rakódott piszoktól, ami puszította az építkezéshez használt köveket. A felújított székesegyház átadását 2010-re, felépülésének 300. évfordulójára tervezik.

A Temzére néző déli homlokzat kifejezetten rossz állapotban volt, mert a korábban a Bankside-on működő erőműből felszálló kormot erre fújta a szél.

A felújítás megszervezéséért és az ahhoz szükséges pénz megszerzéséért felelős Nigel Kirkup szerint a felújítás feltétlenül szükséges volt, hiszen a Szent Pál-székesegyház - Cristopher Wren mesterműve - London egyik legismertebb épülete, a világon mindenhol felismerik.

A katedrálist 1675 és 1710 között építették 70 ezer tonna kőből, miután a helyén álló korábbi templom épülete megsemmisült az 1666-os nagy londoni tűzvészben.

Nemcsak a székesegyház külseje, de a belső terei is megújulnak. Az épület teljes helyreállításához még 3,8 millió fontra (140 millió forintra) van szükség. Az összeget 2008-ra kell előteremteni, hogy megkezdődhessen a katedrális északi homlokzatának felújítása is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×