Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Nem tetszett a regény, megverték az írót

Bár Quasimodo nem egy szép ember, és sokakat irritált, mégsem verték meg a karakter megalkotása miatt Victor Hugo-t. De változnak az idők. Nemrég Franciaországban azért vertek meg egy írót a szomszédjai, mert nem tetszettek nekik a regényének karakterei.

Pierre Jourde édesapja faluja, Lussaud történetéből írt regényt, pontosabban néhány falusi ember sztorijából. A neveket ugyan megváltoztatta - azt gondolta, hogy ez elegendő lesz -, és megírta két házasságtörő szerelmének történetét.

Mindez még a hatvanas években történet. A férfi és a nő végül visszatért saját házastársához, gyermekeik között azonban szintén románc szövődött, ők össze is házasodtak.

Sajnos a falu szereplői a névváltoztatás ellenére magukra ismertek, és úgy vélték, elárulták őket azzal, hogy regényt írtak a történetükből.

Az író próbált levélben bocsánatot kérni az érintettektől, és elmagyarázni nekik, hogy büszke mindarra, amelyet apja falujában tanult, és amit a helynek köszönhet, úgy tűnik azonban, hogy próbálkozása nem ért célt.

Amikor nyáron családjával ellátogatott az apjához, már a falu határában egy olyan kifüggesztett üzenetet látott, amely a hálával volt kapcsolatos. Amikor pedig megérkeztek a házukhoz, a szomszédok azonnal szidni kezdték, gyermekeit pedig piszkos arabnak minősítették, mivel a férfi felesége arab.

Végül rá is támadtak az íróra, ezért ő visszaszállt az autóba. Egy férfi azonban beverte a kocsi ablakát, és Pierre Jourde 15 hónapos gyermekére rontott - a kicsinek szerencsére nem esett komoly baja.

A támadók később felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést kaptak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×