Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.05
bux:
0
2026. május 1. péntek Fülöp, Jakab

Lefagyasztva találták meg a háziasszonyt a vendégek

Két emberi testet találtak lefagyasztva a vendégek egy vacsora után a házigazda mélyhűtőjében, egy belgiumi kisvárosban. Kiderült, hogy vendéglátójuk felesége és mostohafia az.

A vacsora végeztével a vendégek segítettek rendet tenni a házigazdának. Egyikük, miután végzett az edények elmosogatásával, a maradék ételt be akarta tenni a fagyasztóba.

Ekkor vette észre az abban lévő emberi testeket. Azonnal szólt a többi vendégnek is, majd értesítették a rendőrséget. A szakértők szerint a testek valószínűleg már hetek óta a hűtőszekrényben voltak.

A férfit azonnal letartóztatták, és kihallgatták. Azt mondta, hogy a feleségével veszekedtek, ekkor szúrta le az asszonyt. Mostohafiának halálára azonban nem tudott magyarázatot adni.

Címlapról ajánljuk
Han Solo a tőzsdén – a döntések, amelyeket csak utólag nevezünk nagyszerűnek

Han Solo a tőzsdén – a döntések, amelyeket csak utólag nevezünk nagyszerűnek

Miért tűnik úgy, hogy a legnagyobb üzleti sikerek mögött mindig egyetlen bátor döntés áll? A válasz egyszerű: mert így meséljük el őket. A Han Solo-effektus megmutatja, hogyan alakítjuk át a komplex gazdasági folyamatokat hőstörténetekké, ám azt is, hogy miért vezet ez gyakran félreértésekhez. A valóságban ugyanis a siker ritkán köthető egyetlen emberhez.

Két bejelentést is tett a leendő egészségügyi miniszter

A Facebookon üzent a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő, az Egészségügyi Minisztérium élére kijelölt politikus.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×