Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A rejtélyes autó szerencsétlenséget hoz arra, aki beleül

Nem hozott szerencsét a japán márka két amerikai autótolvajnak: mindketten ugyanazt a Hondát lopták el röviddel egymás után, de a rendőrség hamar lecsapott rájuk.

A Honda Accordot először péntek hajnalban lovasították meg Tieton város közelében.

Egy rendőr röviddel 11 óra előtt látta a lopott autót, amelynek sofőrje éppen egy másik, ugyanolyan típusú kocsival versenyzett a közúton.

A járőr a két Honda után eredt, de időközben nyomát vesztette az egyiknek, amikor az elkanyarodott. A másikat pedig addig követte, amíg a tolvaj le nem parkolt vele; ezután gyalog loholt a nyomában.

A 21 éves férfi hazafelé tartott, és amikor odaért, a rendőr értesítette egyenruhás társait. A fiatalt autólopásért tartóztatták le.

Időközben a parkoló autóra egy másik tolvaj is szemet vetett: elhajtott a Hondával, de később ő is megállt, amikor észrevette, hogy az egyik kerék defektes. A rendőrök rá is lecsaptak.

Az egyenruhások most azt a sofőrt keresik, aki azt az Accordot vezette, amellyel az egyik peches tolvaj versenyezni kezdett. A rendőrök szerint az az autó is lopott.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×