Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Megváltoztatná a nevét, hogy Isten ráismerjen

Megváltoztatná a nevét egy román férfi, hogy halála után Isten ráismerjen. A hatóságok szerint ez nem megfelelő indok.

A 78 éves férfit gyermekként adoptálták, ezért megkapta örökbefogadói vezetéknevét. Scarlat Lila azonban szeretné, ha hivatalosan ismét eredeti nevét használhatná, vagyis, ha Scarlat Pascalnak hívnák.

Már benyújtotta a névváltoztatási kérelmet is, mert úgy gondolja, Isten a biológiai szülei nevén szólítja majd az ítéletnapon.

Közismert, hogy Isten azon a néven szólítja az embereket, amelyet születésükkor kaptak, és mikor megkeresztelték őket, ezért, amikor meghalok, az eredeti nevemre van szükségem - magyarázta az idős férfi.

Az én koromban már nem számíthatok arra, hogy sok van még hátra, így remélem, nem tart sokáig az eljárás - mondta.

Az illetékes hatóságnál azonban egyelőre visszautasították a kérelmet és figyelmeztették a férfit, hogy álljon elő valami jobb indokkal, mert a jelenlegi érvelés alapján nem változtathatják meg a nevét.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×