Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.81
bux:
145246.02
2026. november 3. kedd Győző

Borzalmas körülmények között dolgoztatták a téglagyári munkásokat

Hihetetlenül kegyetlen körülmények közül szabadítottak ki a rendőrök 31 kínai munkást, akiket rabszolgaként dolgoztattak az ország Sanszi tartományának egyik téglagyárában.

A munkások már egy éve dolgoztak napi húsz órát fizetés nélkül, csak kenyeret és vizet kaptak, és rendszeresen verték őket.

Nyolc emberre olyan rossz állapotban találtak rá, hogy csak a nevüket tudták megmondani, azt nem, hogy hol laktak. Korábban egy munkást - aki állítólag nem dolgozott elég keményen - kalapáccsal vertek halálra.

Az emberekre harci kutyák és felbérelt verőemberek vigyáztak. Az életben maradtaknak mély sebeik voltak, mert puszta kézzel kellett vinniük a forró téglákat, és mezítláb közlekedtek az égetőkemencén.

Egy újságíró szerint olyan vastag volt a korom a munkások testén, hogy késsel lehetett lekaparni.

A gyárat Wang Binbin, egy pártfunkcionárius fia működtette. A helyiek szerint ha az apa nem segíti fia üzelmeit, már sokkal korábban felszámolták volna az üzemet.

Wang Binbint és egy verőembert letartóztattak, négyen szökésben vannak.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×